Pontosan tudom mi fog történni,

Hiszen megtörtént már párszor.

Nem érhet nagy meglepetés, hiszen minden úgy lesz, mint máskor.

Ismerős a kórterem az ágyak a kilátás,

de most meg is kicsit más.

Más, mert tudom mi vár es gyorsan lennék ezen túl már.

Az esték, a magány csak pár óráig nyugalom,

aztán hiányzik a hangzavar a sok jövésmenés, gyermeki ölelés.

Gondolatok hada tör rám fékevesztetten.

Hiába fecsegek eszetlen.

Barátkozom minden arra járóval csak magam ne legyek a gondolataimmal.

Az estek a legnehezebbek, hiszen kihez fecsegjek?

A város is lassan elcsendesedik. Elcsendesedem én is.

S megadva magam az elkerülhetetlennek, ajtót nyitok, teret engedek... jöjjön aminek jönnie kell s a rám zúduló emlékek és képek lassan álomba kísérnek.